Decoupage Alkotóműhely - Az első magyar découpage szaklap

490Ft
Cikkszám: DECOUPAGE MAGAZIN MÁRCIUS
2010 márciusában indult útjának Magyarország első dekupázs szaklapja, a Decoupage Alkotóműhely!A negyedévente megjelenő magazin gerincét minden számban, a „Lépésről lépésre” című rovat adja. Ebben olyan tárgyak elkészítésének folyamatát ismerhetik meg az olvasók – részletes leírással, eszköz és anyagszükséglet megadásával, képes illusztrációval –, amelyen keresztül a szükséges alaptechnikákat, vagy akár ezen technikák kombinációit, továbbá azok egymásra épülését sajátíthatják el.
A „Műhelyrovat”, illetve a „Műhelysarok a határon túlról” c. rovatokban a 2007 óta sikeresen működő Découpage Művészeti Műhely legjobb tanítványai mutatják majd be, hogyan készítettek el egy-egy gyönyörű tárgyat. A „Külföldi művészsarok” című rovatban a legnevesebb olasz découpage művészek által megálmodott, és megvalósított kreációk lesznek olvashatóak, elsajátíthatóak.
Minden szám „Középponti téma” című rovatábanegy-egy olyan technikát, fogalom, ötlet kerül terítékre, amely feltehetően jelentős közérdeklődésre tarthat számot.
A Decoupage Alkotóműhely minden számában ajándék papír mellékletet is talál az olvasó, amelynek felhasználásához alapötletet is nyújt a lap egy tárgy elkészítésének leírásán keresztül.
Ár:490Ft