Repülő varjúk az ablakban

Repülő varjúk dekorgumiból

Hozzávalók:

 


A szabásmintát helyezzük a dekorgumira és hegyes tollal vagy
ceruzával rajzoljuk át a vonalakat. Ügyeljünk arra, hogy ne sza-
kadjon át a papír, mert a toll vagy ceruza vonalak maradandó
nyomot hagynak a dekorgumin. Az átjelölt vonalak mentén vág-
juk ki a dekorgumi darabokat és állítsuk össze a figurát.

 
A talpakon vágjuk be a lábszárak helyét, majd dugjuk össze
és ragasszuk be.
A ragasztásnál kevés ragasztót használjunk, mert a dekor-
gumi nem nedvszívó, és könnyen kibuggyan a rétegek közül
a felesleges ragasztó.
A ragasztó megkötéséig ruhacsipesszel szorítsuk
össze a részeket.
 

Ragasszuk össze a testet és helyezzük közé a szárnyakat,
a farktollakat, a lábakat és a damilt vagy raffiát, hogy később
fel tudjuk akasztani. Tipp: A lábakat és farktollakat a testen
vágott résbe is bebujtathatjuk, így sokkal térbelibb lesz a figura.
Rajzoljuk meg a szemeket és a csőrt.

Az A jelű varjúnál a fejet a két test közé vagy a hátoldalára,
a csőrt pedig az test elé ragasszuk a jelölés szerint. A B jelű
varjúnál a test elé ragasszuk a fejet és utána rá a csőrt
és a szemeket.

 

Az elkészített figurákat és színes leveleket rögzítsük fel
a hurkapálcára, majd a két végére ragasszunk színes fagyöngyöt.

A leírás és a szabásminta innen letölthető!

Kellemes időtöltést kíván a Hobbyművész csapata!