Ötletek húsvéti nyuszik készítéséhez

Ötletek húsvéti nyuszik készítéséhez

 Újabb húsvéti ötleteinket osztályok, szakkörök kézművesfoglalkozásain is elkészíthetik a gyerekek.

Mindkét esetben a tojás forma adja nyuszi testét.

Fekvő nyuszi

 Hozzávalók:

 A szabásminta alapján szabjuk ki a nyuszi lábait és fejét. Először ragasszuk a "nyuszi "tojás testét" a melső lábakra. A fejet díszítsük a fülek rózsaszín belsejével, szemekkel és orral, ami alá ragasszunk színes rézdrót bajuszt. A fej elhelyezése után úgy helyezzük el a combokat, hogy pont leérjen a talprészt. A pompon farkinca felragasztásával már kész is van a nyuszi.
A velúrpapír érzékeny a hőre, így ha ragasztópisztolyt használunk, akkor a tojást ragasztózzuk be, és pár másodperc hűlés után simítsuk csak fel a kivágott testrészeket.

 Készen is van a nyuszikánk! Wink

Álló nyuszi

Hozzávalók:

 A zseníliaszálat tekerjük fel csiga alakban combnak, majd a végéből hajlítsunk talpakat. Az így elkészített combokat és pici "kezeket" ragasztópisztollyal ragasszuk a tojásra. A fel hátulját szintén csigavonalban feltekert zseníliával borítsuk, amiből a meghajlított füleket is képeztük. Pici zsenília darabkából, vagy akár marabú tollból is készíthetjük a "hajat" a két füle közé. Szalagból, barkécsfilcből, készíthetünk nyakkendőt, vagy gyöngyből fűzhetünk kis láncot a nyakába.
CsatolmányMéret
Nyuszi_szabasminta.pdf15.12 KB