Az én pici világom: Babaház miniatűrök - Bodzás Erzsébet alkotóval beszélgettünk

Mióta foglalkozik a miniatűrökkel?

Egy éve kezdtem el, de már nagyon régóta terveztem. Amikor a lányaimnak készítettem babaházat, és keresgéltem az interneten mintákat, akkor találtam rá teljesen véletlenül.  Életemben nem hallottam még arról, hogy valaki babaházakat készít vagy gyűjt felnőtt fejjel, vagy ha hallottam is, nem nagyon tudatosult bennem. Teljesen elámultam attól, hogy milyen élethűek, de akkor még nagyon picik voltak a gyerekek és nem volt lehetőség arra, hogy belemélyedjek, és ezzel foglalkozzak. De mindig is motoszkált a fejemben, hogy mikor lesz az, amikor megveszem az első FIMO gyurmát. És aztán eljött a pillanat, és azóta nem tudok szabadulni tőle. Gyakorlatilag minden nap foglalkozom miniatűrözéssel, akár csak a témakeresés szintjén. Esténként a holnapi munkával a fejemben fekszem le. Van, hogy napokig gondolkozom egy tárgyon, hogy milyen anyagot fogok hozzá használni, miből lenne a legjobb. És persze az egész család ebben él. A legnagyobb lányom is most a születésnapjára FIMO gyurmát kért. Ez egy rendkívül fertőző dolog. Bárki, aki eljön hozzám és megnézi a munkáimat, rögtön látom a gyermeki mosolyt az arcán és mindenki meg akarja fogni, hozzá kell érniük a tárgyakhoz. Muszáj megbizonyosodniuk a valódiságukról. Amikor képeket készítek a munkáimról, próbálom olyan valósághű környezetbe helyezni őket, megfelelő látószöget és fényeket választani, hogy avatatlan szemnek talán nem is tűnik föl a csalás. De ugyanakkor oda kell raknom egy olyan képet is, ami az embereket rávezeti a valós arányokra, hogy lássák a kezemben, egy dobókocka, vonalzó vagy pénzérme mellett.

Mi alapján dönti el, hogy mit fog következő alkalommal elkészíteni?

Rengeteg terv van a fejemben az asztalosműhelytől kezdve, egészen az egyáltalán nem nőies építkezés témakörig, és ahhoz látok hozzá, ami a leginkább „készen van” a fejemben, vagy amelyik éppen időszerű, és persze, amihez minden eszközzel és alapanyaggal rendelkezem. Az ételekhez szakácskönyvekből és magazinokból keresek ihletet.  De valójában bármire kapható vagyok, sokszor ránézek egy tárgyra és érzem, hogy azt szeretném elkészíteni.

És ilyenkor azonnal neki is fog, vagy még érlelődik pár napig az ötlet?

Szokott érlelődni bennem, a nehezebb tárgyaknál néha napok, esetleg hónapok kellenek, mire kitalálom azt az egyetlen megoldást, amellyel megvalósítható. Némelyikhez pedig rengeteg monoton előkészület kell, azokat mindig egy kicsit tologatom.

A párja mennyire támogatja Önt?

Maga a miniatűr nem érdekli, de nagyon segítőkész. Például, ha szükségem van egy szerszámra, ő az első, aki elkezdi keresgélni az interneten, hogy hol lehet kapni, mennyibe kerül, és számíthatok rá, hogy a legközelebbi ünnepre megvan az ajándékom. Nagyon jó kritikusom, ha ő azt mondja valamire, hogy jó, akkor biztos lehetek benne, hogy azt nem udvariasságból mondja. Nagyon szigorúan és objektíven ítélkezik, ami azért kicsit fáj is, viszont így a pozitív visszajelzése is teljesen megbízható.

Szélesebb körben milyen visszhangot váltott ki a miniatűrkészítés?

Például azt, hogy most itt ülök Önöknél, aminek nagyon örülök. Először csak angolul írtam a blogomat, rá pár hónapra kezdtem el a magyart, lesz, ami lesz alapon, legfeljebb nem olvassa senki. Aztán egyszer csak elkezdtek érkezni a hozzászólások, levelek és megugrott a látogatási statisztikám is. Sokan érdeklődtek, hogy hogyan készül, milyen anyagokat használok. Most már elég sok olyan ember van, aki rendszeresen olvassa a blogomat, és képeket küldenek a saját munkáikról. Ez nagyon jól esik. Azt hittem, hogy én vagyok Magyarországon az egyetlen ilyen hóbortos ember, aki babaházakkal foglalkozik. De azt tapasztalom, sok érdeklődő van, csak eddig nem mertek bemutatkozni, mert ez még egyáltalán nem elfogadott dolog nálunk. Úgy általában a legtöbb kézműves hobbi is csak fiatalabb körben népszerű, mert túlságosan munkaközpontúak vagyunk. Néhány ismerősöm felesleges időtöltésnek tartja a miniatűrkészítést. De egy hobbinak pont az az értelme, hogy nem kell, hogy értelme legyen, pusztán az adott egyén kikapcsolása és megnyugtatása. A lényeg, hogy én érezzem jól magam, és ha ezzel még valamit létre is hozok, az egy plusz jutalom érte.

Sokan azért is maradnak távol ettől az elfoglaltságtól, mert Magyarországon nincs meg hozzá a megfelelő háttér. Tény, hogy szinte semmit nem lehet készen beszerezni, de bármilyen alapanyag már rendelkezésre áll, és ma már külföldről vásárolni sem „úri huncutság”. Japánból és Hongkongból szinte bármi beszerezhető, és mivel általában apró holmikról van szó, a postaköltség is elenyésző. Én mindent saját kezűleg készítek, ami nagyon idő- és eszközigényes. De ha valaki csak ételeket készít, annak elég a gyurma és a krétapor. Persze egy teljes babaház vagy jelenet létrehozásakor rögtön képbe kerül a fa, a fém, a papír és az ezekhez szükséges szerszámok, festékek, és máris szükség lesz egy külön helyiségre, ahol ezek mind elférnek. Ez sajnos nagyon kevés ember számára megoldható.

Melyik az a korosztály, aki leginkább érdeklődik a miniatűrkészítés iránt?

A külföldi minizők mindenféle korosztályból képviseltetik magukat. Pl. a nagymamák, akiknek már van idejük ezzel foglalkozni, a középkorú hölgyek, akiknek már kiforrott technikájuk van, és esetleg már ezzel foglalkoznak főállásban, és vannak a kezdők, akik akarnak valamit kreatívkodni, és most pont ezt találták meg. És bármilyen meglepő, de sok a férfi is, bár ők általában bútorkészítéssel foglalkoznak. Magyarországon a fiatalok körében nagyon elterjedt a FIMO ékszerkészítés, és az ő vonaluk érdeklődik a technikai fortélyok iránt, hogy mit hogyan lehet megcsinálni, mert ugyanezek a módszerek alkalmazhatók az ékszerkészítésben is. A minizésből, nem tudom, hogy lesz-e valami, én nagyon szeretném. Ha visszaemlékszünk, a foltvarrás is egy ismeretlen technika volt, és ma már nagyon népszerű. Remélem, hogy előbb-utóbb a babaházak is ugyanilyen természetesek lesznek a köztudatban.

És mi az, amit leginkább szeret készíteni?

Süteményt nagyon szeretek készíteni, mert végtelenül változatosak. A kedvenceim a ma egyre gyakoribb látványsütemények, amelyeknél szinte már nem is az íz, hanem a dekoráció a fontos! Bár tény, hogy az is unalmassá tud válni, ha az ember a hatvanadik mandulaszemet készíti el. Olyankor mindig eldöntöm, hogy egy darabig nem csinálom. A nagy álmom jeleneteket készíteni, térbeli festményeket. Ezek önálló díszei lehetnek egy lakásnak. A komplett babaházakat nem kedvelem, nekem túl nagynak tűnnek.

A jelenetek elkészítése rendkívül változatos, témától is függ, miket használok, nincs benne unalmas rész, amikor készül. Gyakorlatilag a parasztkonyha már ez a kategória. Az első komolyabb jelenetem az „Edit szobája”, amit túl nagyra készítettem, de akkor még túl sok dolgot akartam beletenni az elrendezésbe. Ma már kitapasztaltam azt a méretet, ami számomra a legmegfelelőbb. A parasztkonyha körülbelül 22-23 cm. Próbálom a dobozt háromdimenziós képkeretként kialakítani, hogy megbonthatatlan egységet alkosson magával a jelenettel.

Mit ajánl a kezdőknek, mivel érdemes kezdeni?

Mindenképpen a gyurmázást javasolnám, azon belül pedig a Fimo süthető gyurmát. Szinte bármi készíthető belőle, a növények, ételek, gyümölcsök, zöldségek, kerámiák, még bőrt is lehet utánozni vele, például könyvborításhoz. De papírral is nagyon jó dolgozni, a legvékonyabb, a legkönnyebben lehet belőle íveket szerkeszteni anélkül, hogy törne. A Ceglédi kannákat is ebből készítettem. Persze a szép formákhoz mindig gondos tervezés szükséges, amihez nem árt kicsit elmélyedni a geometriában.

Könnyen lehet dolgozni balsafával, mivel nagyon puha anyag, pengével tökéletesen vágható. Óvatosan kell dolgozni vele, mert sérülékeny, azonban kezdő bútorhoz tökéletes. És a balsafát még barkácsboltban is lehet kapni, szinte mindegyikben. De ha valaki éppen a varrásban érzi otthon magát, készíthet miniatűr ruhákat, korhű jelmezeket is.

A miniatűrözést már főállásban végzi, vagy még, mint hobbi?

Még a kettő határán lebegek valahol. Kerttervező mérnök vagyok, de a három kislányom megszületése után nem sikerült visszailleszkednem a munkába. Mivel sokáig maradtam távol a szakmámtól, a régi klienseim másokat kerestek, és nem tudtam újakat szerezni. Próbáltam olyan megoldást találni, ami a három gyerek mellett is ideális, lehetőleg stresszmentes és engem is kielégít. A miniatűrözés megfelel ezeknek a feltételeknek. Persze tudom, ahhoz, hogy ez működhessen, egyedinek kell lennem, és törekednem kell az elérhető legjobb minőségre, hiszen csak így győzhetem meg a leendő vevőket. Külföldön nagyon jó a visszhangja a boltomnak, sokan keresik a munkáimat, szeretném, ha így lenne Magyarországon is, de ehhez még nagyon sok idő kell.

Otthon van külön egy helyiség, ami csak az Öné?

Igen, mivel nagyon sok anyagot használok egyszerre, még egy apró kis süteményhez is festékek, krétaporok, gyurmák garmadája kell. Sajnos csak káoszban tudok dolgozni. A legtöbb, amire rá tudom venni magamat, az a heti egyszeri rendrakás.

Egyedül szeret inkább dolgozni?

Elsősorban délelőttönként megy a legjobban a munka, amikor a gyerekek oviban, iskolában vannak. Ilyenkor eltűnök a műhelyemben és teljesen belefeledkezek a munkába. Késő este is szívesen dolgozok. Ha éppen valamit muszáj, akkor megcsinálnom, amikor a gyerekek is otthon vannak, akkor szép lassan mindhárman besomfordálnak, és egy idő után szűk lesz a szoba. Némi gyurmával mindig le lehet kenyerezni őket, ilyenkor ők is készítik a saját kis sütijeiket, amit nagyon élveznek.

Honnan ez a kézügyesség?

Valószínűleg családi örökség, édesanyám, nagymamám, bátyám, mindenki ügyködött valamin. Bátyám képregényeket rajzolt, édesanyám festészettel próbálkozott, most keresztszemes hímzésekben éli ki az ügyességét. Szoktunk is vitázni, hogy melyikünk hobbija igényel több türelmet.

Mennyi volt a leghosszabb időtartam, ameddig egy huzamban készített egy tárgyat?

Nem tudnám megmondani, a három gyerek mellett nincs olyan hosszabb időt igénylő dolog, amit egy szuszra be is tudok fejezni. Mindig megszakításokkal dolgozom, de vannak olyan munkamenetek, amiket kénytelen vagyok befejezni. Ha kikevertem egy festéket, azt muszáj felraknom, még mielőtt beszárad. Ugyanakkor vannak olyan munkaszakaszok, amelyek csak pár percig tartanak, viszont utánuk órákat kell várni a következő lépésig. A száradási időt, amelyet nagyon nehezen viselek, személyes ellenségemnek tartom. Alapvetően türelmetlen ember vagyok, bár mindenki az ellenkezőjét gondolja rólam.

Megrendelésre készített már tárgyakat?

Igen, voltak már külföldi és hazai megrendeléseim is. Külön öröm, amikor kifejezetten magyaros tárgyakat vagy ételeket kérnek, például mákos bejglit, dobos tortát vagy éppen ceglédi kannát.

Mekkora a legkisebb miniatűr?

Például a málnaszem, szeder, ami 1,5 mm, vagy a dió, ami 3 mm. 1:12 méretarányban dolgozok, tehát minden valós méretet 12-vel osztok el, hogy megkapjam a miniatűr méretét. Nyilván vannak olyan dolgok, amiket már képtelenség ebben a méretarányban élethűen visszaadni, de azért a határokat feszegetem. Ha már nem tudom teljesen valósághűen elkészíteni az adott tárgyat, akkor próbálom az illúzióját kelteni, hogy legalább emlékeztessen rá. Szabad szemmel néha nem is láthatók a különbségek.  Csak a fotón látom, hogy jól sikerült-e az adott darab. Amit szabad szemmel jónak látok, az lehet, hogy a fotón már nem lesz jó. Maximalista vagyok, nem elégszem meg a majdnem jóval, így sok munkám a lányokhoz kerül. Ők minden darabnak örülnek, szerintem kifejezetten szeretik, ha valamit elrontok.

Van kedvenc színvilága, formavilága?

Érdekes, mert otthon a házamban, ha nem is a minimál stílust, de mindenképpen a letisztult formákat szeretem, a tiszta színeket. Ugyanakkor a mini világban ezek olyan unalmasnak tűnnek. Ott a rusztikusabb, színesebb tereket szeretem, a barnát, a terrakottát, a mélyzöldet. Valahogy ezek az árnyalatok miniatűrben valósabbnak tűnnek, több bennük az élet. Szeretem visszaadni egy tárgy kopottságát, szeretem láttatni a gyümölcsben a hibákat, a foltokat. Ezáltal a jeleneteimnek története lesz. Szeretem a parasztbútorokat, a népművészeti tárgyakat, ezeknek mindnek „íze” van.  Habár a lakásomban összesen talán két népművészetre visszautaló tárgyam van, a miniatűr világomban gyakran a régi magyar vidéki élethez nyúlok vissza. Talán így élem ki a népi hagyományokhoz való kötődésemet.

Kiállítása volt már?

Nem, viszonylag kevés tárgyat, jelenetet mondhatok még a magaménak. Évek kellenek, mire összeáll egy kiállítás anyaga. De ha elérkezik az idő, nagyon szeretném másoknak is bemutatni a munkáimat.

Kapott-e már felkérést, hogy esetleg tanfolyamot tartson?

Igen, volt róla szó, de még nekem is sokat kell fejlődnöm. Addig is bárkinek segítek a tanácsaimmal, aki megkeres.

Nagyon köszönjük, hogy eljött hozzánk és megmutatta a csodálatos alkotásait!

További képek és a blog: http://azenpicivilagom.blogspot.com/

További sok sikert az alkotáshoz!